Egy iskolai délután / OC / shoujo / lemon / romance

Az iskolai csengő megszólalt. A kellemes dallam már a tanítás végét jelezte egyes szerencsés embereknek, akik buzgón igyekeztek a szabadság és a szabadidő útját jelző kijárat felé. Az egyik tanteremből különösen gyorsan kirohantak a vidám diákok. Discmanekkel és különböző elektronikus játékokkal felszerelkezve, kisebb társaságokba verődve belevetették magukat a hirugohan utáni szórakozásba. A terem azonban még nem volt teljesen üres.
Egy magas, vékony fiú állt a középső padsorban. Hosszú, fekete haja eltakarta fél arcát, de látni lehetett szomorú tekintetét, amint pakolja el az angol könyveit. Egyáltalán nem sietett. Nyugodtan bepakolta a cerkáit és a tollait a díszes fémtolltartójába, amin kedvenc mangahőse képe virított. Miután már mindennel elkészült, vetett egy szomorkás pillantást a kiürült tanteremre, miközben nagyokat sóhajtott. Erőt vett magán hirtelen, és megindult a terem legvégén álló asztalától. *Puff* A táskája egyik nyitott zsebéből a földre huppant egy pénztárca. Kinyílva szétterült az iskola kristálytiszta, csúszós padlóján, és pár Yen azonnal ki is fordult belőle a becsapódástól. A tárca zsebeiben iratok feküdtek, az egyik átlátszó zseben keresztül láthatóvá vált a személyi igazolványa. Következők álltak rajta: Hiwaido Tsukikage, 1987. március 2., és édesanyja neve: Hiwaido Tenshi. Tsukikage sóhajtott, majd felvette a pénztárcát a földről. Kék színben ragyogó, és meglehetősen bánatos szemeivel áttanulmányozta, aztán bedobta az iskolatáska legfelső zsebébe, ahova a tankönyveket és a tolltartóját pakolta. Végre ő is szabadnak érezte magát, indulhatott haza. A teremből kifelé tartva még mindig azokon a dolgokon gondolkozott, amik egész nap rosszkedvűvé tették őt. Miért van itt? Miért kell neki naponta egy hatalmas épületbe járnia? Ráadásul mindenki gúnyolja a külseje miatt, és azért mert jó tanuló. Folyton bántják és kirekesztik maguk közül a többiek. Már lassan kezdi megszokni, de ésszel fel nem fogja, hogy mit csinálhat rosszul, és belül saját magát marcangolja emiatt. A dolgozataira mindig „A”-t vagy „B”-t, legfeljebb „B” alát szokott kapni. A osztályterembe reggelente fehér ingben, és klassz farmernadrágban lép be. Hosszú fekete haját gondosan ápolja, mindig bársonyos és csillogó. Mi baj lehet? Egyszerűen nem érti...
Ezekkel a gondolatokkal lépett ki a folyosóra. Villámként csapott bele ekkor egy újabb gondolat, egy kellemesebb, melegebb. Egy gondolat valakiről, aki képes lesz délután felvidítani. A fiú kinézett az ablakon és megpillantva a cseresznyefákat az utcán, egy pillanatra elmosolyodott. A folyosón is nyugodtan ment, már nem volt tömeg, mely magával rántotta volna. Márcsak pár osztálynak volt órája. Néhányan még a folyosón ólálkodtak. Egyesek jegyzeteltek, mások készültek a délutáni iskolai klubprogramokra. Tsukikage iskolájának nagyon híres röplabda klubja van, mindig ők nyerik meg a helyi bajnokságokat. Ahogy ment le a lépcsőn a kijárathoz, két lány mellett haladt el. A lányok hátat fordítottak gyorsan, amikor Tsukikage melléjük ért, de ő nem foglalkozott velük. Szomorú arccal nézett maga elé, de most nem gondolkodott, figyelt. Várta a megszokott reakciót, ami ilyenkor általános. A két, magas lány halkan sugdolózott, majd vad kacagásban törtek ki. Hősünket jó hallással áldotta meg a sors, így a sugás mit sem ért, hallott világosan, érthetően mindent:
-Látod! Ez ő. Nekohana pasija. Micsoda ágrólszakadt alak! XD
-Szerencsétlen csaj. Nem tudja mi a jó.
-Jah, venni kellene neki egy szemüveget. XD
Nos, mit várjon az ember két sportklubos lánytól. Tsukikaget bántották ezek a szavak, de nem foglalkozott velük, már fölöslegesnek tartotta azt, hogy megvédje magát. Az iskola előcsarnoka hatalmas volt. A közepén állt egy szökőkút, jobbra az étterem, balra a porta. Néhány lépés, és Tsukikage felszabadultan érezhette magát minden gondtól, ami itt az iskolában sújtja. Pont kilépett volna a főkapun, amikor ismerős hang szólította meg. Yoshi Gankyou. Egy osztállyal lejjebb jár, és informatika klub legjelesebb tagja. Ő volt az egyetlen, aki meglátta Tsuki tehetségét. Hősünk ugyanis nagyon szép animációkat tud csinálni, csak éppen senkinek nem akarta eddig megmutatni őket. Gankyou azonban tudja az igazságot. Nagy szemüvegétől egyáltalán nem lehetett látni az arcát. Odasietett a meglepett Tsukikagehoz és kedvesen üdvözölte a senpait:
-Szia Tsukikage! Hogy vagy?
-Áh, minden rendben. *ideges*
-Jól van, nah! Semmi baj. Tudom, hogy nem szeretnek a többiek.
Tsukikage gyorsan témát váltott.
-Lesz ma foglalkozás a klubban?
-Naná. Ma mutatom be a fiuknak a legújabb verekedős programomat. Igaz,
2D-s a grafika, de….
-Okés. Jó szórakozást!
-Nekohana-chanhoz sietsz?! Mi?
-Igen.
-Viszlát senpai Tsukikage!
Tsuki kedvesen rámosolygott informatikus kisbarátjára, majd kilépett a főkapun. A nap meleg sugarai végigszaladtak az arcán, megcsiklandozták az orrát, végigjárták a szemeit, és haját. Jó munkát végeztek a kertészek is, mindenhol csodás virágokat lehetett látni. Körbetekintve az udvaron azonnal meglátta a kapuban várakozó Nekohanát. A lány csodaszép volt. Sötétkékes árnyalatú haja úgy csillogott, mint ezer harmatkristály a reggeli napfényben. Az egyik különálló hajtincse rózsaszínre ki volt festve, és nagyon mókásan kiegészítette a frizuráját. Hosszú, kék szoknyát viselt, ibolyaszínű nyakkendőjét kedvesen lobogtatta a szél.
Hátán félvállra akasztva lengett kis táskája, amire ismerős plüssállatkák voltak biggyesztve, ugyanis hősünk ajándékai függtek ott. A szép kisasszony is bánatos volt, biztosan már várta a szerelmét. Tsukikage nem bírta tovább, oda kellett hozzá rohannia, hogy magához ölelje és megcsókolja, elűzze minden rossz kedvét a lánynak, akit nagyon, de nagyon szeret. Mily csodálatos érzés is az a pillanat, amikor ajkuk összeér!
*Puff* Hirtelen sötétség, éles, hasogató fájdalom. Tsukikage az iskola kapun berepülve elterült az előcsarnok padlózatán. Négy sötét árny suhant be a kapun. A feleszmélt Tsukikage felnézett. Rögtön felismerte az iskola négy fenegyerekét a bokszklubból. Négy bőrdzsekis, bőrkesztyűs, izmos srác közelített vészesen feléje. Többen megdermedve figyelték az eseményeket, tudták, hogy akinek ezekkel van baja, az rövid úton kórházba kerül. Három közülük sovány volt, és hahotáztak a földön fekvő áldozatuk láttán. A negyedik egy nagyon magas, kigyúrt óriás dühösen méregette végig a fiút. Tsukikage felállt, leporolta a ruháit, és szedegetni kezdte a holmijait a földről. Mindene csupa kosz lett, a tolltartójából is szanaszét repültek az apró dolgai. A klubosok még mindig nevettek, de a „főnökük”, az óriás egy suhintással csendre bírta az idétlen bandát. Odatopogott a cuccait szedegető Tsukikagehoz, és felrántotta őt a padlóról a nyakánál fogva. A fiú alig kapott levegőt, fuldokolva kapálózott gigantikus kínzója markában.
-Hiwaido! Már mióta vártam ezt a pillanatot!
-Eressz el már, Jindai!!!
-Neked Mugoi-sama, te semmirekellő kis féreg!!!
Hörögte, majd földhöz vágta a szenvedő Tsukikaget úgy, hogy majdnem összetörte a csontjait. Tsukikage észrevette, hogy nem tud mozogni. Eszméletlenül fájt a háta. Kinyitotta a szemeit. Jindai egyre közelebb és közelebb került hozzá. A társai nagy röhögésben törtek ki.
-Ez az, Jindai-kun! Adjál neki!!! Ne kíméld!
Jindai közbevágott.
-Csend legyen!!! Ez magánügy!
Tsukikage rámeredt és remegő hangon megszólalt:
-Mit akarsz tőlem?
-Elegem van belőled. Folyton jobb jegyet kapsz, mint én. Közben meg semmit sem tudsz. Nézz meg engem, Hiwaido! Van erőm és tekintélyem, neked semmid sincs, és mégis téged szeretnek a drágalátos tanáraink. Most megfizetsz a sok „F”-s dolgozatért!
Tsukikage mérges lett. Felkelni ugyan nem tudott a fájdalomtól, de dühösen válaszolt az óriásnak.
-Nem tehetek róla, hogy az ilyen izomagyú barmokat nem szeretik!
Az egész előcsarnok lecsendesült. Mindenki elképedten bámulta a két srácot. Közben lejött a két lány is, aki sugdolóztak Tsukikagen, ők is ijedten megálltak az utolsó lépcsőfokon. A csarnokban nem volt tanár se, aki megakadályozhatta volna, amitől most mindenki előre félt, aki részese volt az eseményeknek. A jelenlevők sugdolóztak, és rémülten nézték a négy kemény srác által közrefogott fiút. Ők azonban mit sem törődtek a közönséggel, inkább szentelték minden figyelmüket a lincselésre, és éppen ezért imádják a bokszklubot. Senkinek nincs esélye ellenük. Bárkit megvernek, a legjobb lányokat, a legjobb helyeket megkaphatják a suliban, ha kell. Jindai-kunt rázta a méreg. Vérben forgó szemeit pimasz, kis áldozatára vetette, aki továbbra is fekvésre kényszerült az iszonyatos erejű csapástól.
-Te kis nyomorult stréber-patkány! –üvöltötte, majd hátralendítette a lábát.
Tsukikage becsukta a szemeit, és magához ölelte a táskáját védekezés gyanánt. Az óriás hatalmas erejűt készült rúgni. Lába előrendült, és már majdnem elérte Tsukikage fejét, amikor kicsapódott a kapuajtó. Nekohana rohant be eszeveszett sebességgel, és magát Tsukihoz vetette.
-Jindai!!! Ne bántsd!!! –kiálltotta Tsuki elé állva.
Jindai azonban a rúgást már nem tudta megszakítani. Teljes erővel eltalálta a csodálatos szépségű lányt, aki a porta üvegajtajának nekicsapódva összeesett. A csarnokban állók szörnyülködtek. Odamentek volna segíteni Nekohananak és Tsukinak, de senki nem merte megközelíteni Mugoi Jindait és veszedelmes társait, akik bambán állva meredtek az ajtó mellett fekvő lányra. Jindai nevetett.
-Hülye liba! Kellett ez neked?
Ebben a pillanatban elakadt a szava, mert Tsukikage állt előtte. Szemében a düh vad tüze égett, kezeit ökölbe szorítva tartotta. Jindai mondani akart volna valamit, de félbeszakították.
-Te szemétláda! Nem merj kezet emelni a barátnőmre!!!!!
Jindai dühtől izzadva Tsuki felé ütött, de a fiú kitért. Hősünk minden erejét összegyűjtve az óriás elé ugrott, és úgy gyomorszájon csapta őt, hogy azonnal összerogyott. Tsukikage felnézett, és szinte gyilkos tekintetével végigmérte a három másik bokszklubost. Az idétlen trió vette a lapot, összeszedték gyorsan a „főnöküket”, és kifutottak a teremből. A csarnokban álló diákok megnyugodtak, de hirtelenjében senki nem tudott mit szólni. A két csúfolódó lány meg volt lepődve Hiwaido Tsukikage tettétől. Tsuki nem foglalkozott semmivel, azonnal odarohant a barátnőjéhez, aki időközben magához tért. Tsukikage felsegítette a lányt, és magához ölelte.
-Nem esett bajod?
Nekohana elpirulva ránézett.
-Semmi bajom. Inkább magadért aggódj, azok a csúnya sebek…
-Nem számít. Te vagy a legfontosabb számomra. Ha bajod esne, belehalnék.
-Annyira szeretlek, Tsukikage!
-Én is szeretlek!
Gyengéden átölelték és megcsókolták egymást. Az előcsarnokban állók mind rájuk mosolyogtak. A szerelmesek percekig egymáséi voltak. Végül fogadták a gratulációkat a többiektől, mert még senki sem mert szembeszállni a nagyságos „Mugoi-samaval”. Közben az illetőt társaival egyetemben behívatta Tanryoku igazgatóúr, és nagyon súlyos büntetést fognak kapni, ahogy az elszánt igazgatót ismerték a gyerekek. Például egy hétig az összes táblát moshatják, vagy 2000 iskolakör, de ez változó volt. A két lány, akik sugdolóztak nemrég hősünk háta mögött bocsánatot kértek a sok csúfolódásért, és múltkori esetért, amikor is lefotózták Tsukikaget félmeztelenül a fiúöltözőben, és fél iskolát bejárta az a fotó.
-Gyertek el majd a röpimeccsünkre! Holnap után lesz! ^^
-Rendicsek! -mondta Tsukikage mosolyogva. Nekohana helyeselve bólintott. Tsukinak kellemes gondolatai lettek. Végre nem bántották a többiek.
A két fiatal végleg maga mögött hagyta az iskolát. Most már minden rendben volt. Tsukikage és Nekohana folyton bújtak egymáshoz, és egy percig se bírták ki délutánonként a másik nélkül. Hát igen, szerelem! Csodás érzés!
Már lassan három óra volt. A két szerelmes kézen fogva sétálgatott a parkban. A hulló cseresznyevirágok gyönyörű látványt teremtettek körülöttük. A park közepén lévő tónál leültek arra a padra, ahonnan a legjobb volt a kilátás. A tavon mindenféle vízi madarak úszkáltak, a part közelében körös-körül tavirózsákat lehetett látni. Tsukikage kényelembe helyezte magát az öreg padon, Nekohana elfoglalta legkedveltebb helyét, ő Tsuki ölébe ült. Tsuki jobb kezével simizni kezdte Nekohana lábát, majd vidáman kérdezett szokás szerint:
-Hova menjünk ma?
-Arra gondoltam, hogy felmehetnénk a Nagyanyámék házába egy kicsit. Annyira szeretnék veled lenni….egyedül…kettesben.
Válaszolt Hana, és adott egy puszit mosolygó párjának. Tsuki örült az ötletnek, szépen lassan elindultak a régi lakóház felé. Nekohana nagymamája elutazott férjével üdülni Yokohamába, így az egész ház üresen állt. Tokió külvárosának egy szép negyedében található a domboldalban. Lenyűgöző kert kis tóval és sziklákkal, ódon ház, ahol még talán a szamurájok ősi nemzedékei is éltek hajdanán. Nekohana tudta, hogy itt biztosan kettesben lehet szerelmével.
Útközben le se bírta venni Tsukiról a szemét, ő se ő róla. Miközben összebújva utaztak a villamoson Tsukikage már semmire sem emlékezett az iskolában történtekről. Kellemes és szép gondolatok voltak a fejében. Vajon mire készül Nekohana? A lelke mélyén tudta, de illedelmesen várta a lány lépését. Eddig voltak diszkóban, moziban, sushi étteremben, vidámparkban. Kettesben szórakoztak, de mégis más volt, mert ott lépdelt körülöttük a rengeteg ember. Érezte, hogy ez most valami különösen csodálatos lesz. Gondolatmenetét félbeszkította az angyalarcú barátnő kérdése:
-Minden oké veled? Úgylátom, mintha rossz kedved lenne?!
- Semmi baj. Kicsit fáradt vagyok…örülök, hogy itt vagy velem, szerelmem.
-Én is, hogy te itt vagy velem.
-Milyen napod volt ma amúgy? ^^
-Elvoltam, jól éreztem magam. Tudod, a mi osztályunkban nem történik általában semmi, csupa jó tanuló az egész csoport. ^^
-Hmm…hmm….az én osztályomat inkább hagyjuk. ^-^ Hol vagyunk?
- Még két megálló. ^^
Tekintetük ismét tartósan találkozott egymással. Az elpirult Nekohana átkarolta Tsuki nyakát, és gyengéden megcsókolták egymást. A kedves hangú sofőrnő hangja ébresztette fel őket a szerelem mámorából. Következett a megálló, ahol le kellett szállniuk. A villamoson most viszonylag kevesen utaztak. Nem kellett tartani a tömeg sodrásától, szépen, nyugodtan le tudtak szállni a fiatalok a megfelelő megállónál. Mindenfele kicsi kertek, öreg házak fogadták őket. Nekohananak vidám gyerekkori emlékek jutottak az eszébe, így kiáltott:
-Isten hozott Kitsuneyamaban! ^_^
Hamar megtalálták, egymást kergetve a házat. Hananak mindenhez volt kulcsa így hamar be is jutottak. A sziklakertet elképesztően csinálták meg. A kavics el volt simítva, a sziklákat és a fákat esztétikusan helyezték el, a dísztavacska közepén pedig egy kicsi szobor állt. Tsuki nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert Nekohana befelé tessékelte az öreg bejárati ajtón. Odabent hűs, tiszta levegő fogadta őket, mindenhol régies berendezési tárgyakat, régi családi ereklyéket lehetett látni. A legdíszesebb rész a szentély volt. Nekohana bemutatta az egész lakást, majd mondta Tsukinak, hogy üljön le nyugodtan a vendégszobában, amíg ő hoz valami üdítőt. Tsukikage leült a tatamira, mellette két ágynemű hevert. Kezdett idegessé válni. Mindenféle fura érzések és vágyak kavarogtak benne. Megigazította a frizuráját, az ingét, a táskájában rendet rakott így elterelve a rejtelmes gondolatokat. Tsuki hamar feloldódott, mert pár pillanat múlva megjelent Hana két nagy pohár, frissítő üdítővel.
-Tessék, szivem. Egészségedre.
-Köszi szépen. ^^
Egyszerre kezdték el inni a finom gyümölcslevet. Tsukit elbűvölte az a látvány, hogy milyen aranyosan tudja Hana inni a gyümölcslevet. Kedvesen mosolyogva figyelték egymást. A tető egy részén üveges volt, és besütött a nap a lány arcára. Megcsillant a fény csodálatos haján, szép arcán. Tsukikage nem bírta tovább. Letette a poharat a kisasztalra, és mélyen a meglepődött Hana szemébe nézett, aki szintén letette abban a pillanatban a poharat az asztalkára.
-Olyan gyönyörű vagy! Te vagy a legszebb lány a világon!
-Szeretlek!
Átölelték, megcsókolták egymást, de ez a csók forróbb és tüzesebb volt, mint valaha. Az ajkuk szinte összefort. Tsukikage lassan elkezdte kigombolni Hana ingét, miközben karjaival simogatta lágyan a lány combjait. Tsuki szemei előtt kitárulkoztak a gömböjded mellek. Észre sem vette szerelmi kábulatában, hogy szerelme már kigombolta a ruháját, sőt már a sliccét is lehúzta a nadrágján, és simogatta mindenütt. Tsukikage felhúzta a lány melltartóját, és a csókból engedve finoman, érzékien a szájába vette az egyik mellbimbót. Karjait a lány fenekére helyezte gyengéden, és elkezdte lassan lehúzni a szoknyáját A ruhák hamar peregtek le róluk, már nem volt megállás, a szerelem tüze lecsapott a két szerelmes fiatalra. Azon vették észre magukat, hogy már egymáson fekszenek meztelenül az ősi szoba kellős közepén a puha ágyneműkön. Mindenfelé elszórt ruhadarabok hevertek. Tsukikage magához húzta Hanat, forrón megcsókolta, és hímvesszőjét a lányba helyezte. Csodálatos érzés volt. Mindketten a szerelemtől megbódulva szeretkeztek. Hosszú órákig tartó mámorban végül eljutottak a csúcsra. Örökkön örökké egymáséi lehetnek, semmi nem választhatja el őket egymástól.
Néhány óra múlva a Hold besütött a tetőablakon, égi fénnyel bevilágítva a két összebújva alvó szerelmest, akik együtt álmodnak a legszebb álomvilágban, ami létezik a fantázia birodalmában.

Fű de angstos volt! De nagyon szép mesés happy endje lett. Valamiért a fiatal Piton jutott eszembe a srácról, pedig ő még csak nem is volt jófej, pláne ekkora hős, persze a felnőttkorát leszámítva.

Ez tudod milyen régi?! Azt hiszem 16 lehettem, amikor ezt írtam. Bevittem a suliba, és az egyik humán szakos tanár elkérte, hogy hadd olvassa el és neki is tetszett. Kíváncsi vagy még a szaftosabb másik két műre is? Az egyik egy perverz vígjáték, a másik meg egy angstos threesome.

Csak nem azok, amiket már feltöltöttél ide?

Nem, ezek oc-k.

Akkor igen! Közben pedig rájöttem, hogy azokat nem is Shingo, hanem Nao töltötte fel, úgyhogy majd azt is elolvasom. x3

Have a good time, pal!!! Yes, yes.