A szekta / OC/ horror / 18+

**Priscilla** Pént. Jan. 27, 2012 6:06 am

A Szekta

Egy teljesen hétköznapi délután volt Lost Vegasban. Diákok sétáltak hazafelé az iskolából, szüleik hazafelé tartottak a munkából, már akik megtehették, hogy nem dolgozzák halálra magukat estig. Amelia egy teljesen átlagos lánynak nézett ki, hosszú barna hajjal, pipaszár lábakkal, és az elmaradhatatlan discman fügött a farmernadrágja övén. Twillightfield kerületben élt apjával, aki egy vegyesboltot tartott fent. Ez volt az egyetlen megélhetési lehetőségük, miután édesanyja meghalt. Valaha boldog családként éltek, ma már Amelia számára minden nap szürke és unalmas volt. Csendes és hideg az osztálytársaival szemben, hamar kirekesztették a közösségből. Egy skandináv rockegyüttes zenéjét hallgatta éppen és gondolkodott mivel üsse el az idő tanulás helyett, amikor figyelmes lett egy vele szembejövő személyre. Egy alacsony, feketehajú lány közeledett. Haja rövidre volt nyírva, szemei nem sugároztak érzelmet. Elegáns ruházatot viselt: rózsamintás blúzt, fekete rakott szoknyát, ásványokból készült karkötőket. A jobb kezében lévő fehér bottal próbálta keresni a helyes utat, de bizonytalan forgolódott erre-arra. Amelia nem akart törődni vele, minek is foglalkozna ő bárkivel, vele sem törődik senki. Próbált elhaladni a lány mellett, ám annak a botja hozzáért Amelia cipőjéhez, ekkor a lány megszólította őt:
-Bocsásson meg, kisasszony! Tudna nekem segíteni?
Amelia: Öhm….hát…nemtudom.
A lány mereven nézett rá. Látszott, hogy vak, de Amelia azt érezte, mintha minden gondolata nyitott lett volna az ismeretlen számára.
-Cecilia Darkwoodnak hívnak is eltévedtem. Twillightfieldben lakom. Szeretnék hazajutni. Tudna nekem segíteni?
Amelia: Csak nem Cinderella testvére vagy?
Cecilia: Ó, talán ön ismeri a drága nővérkémet?
Amelia: Kérlek ne magázz! Amelia Williams vagyok. Twillightfieldben élek én is és a nővéred az osztálytársam. *sóhaj*
Cecilia: Ő a barátnőd? *mosolyog*
Amelia: Nem mondhatnám…tudod…mindegy, hagyjuk.
Cecilia: Örülök, hogy megismerhetlek. Akkor segítesz?
Amelia: Miért is ne, kisasszony?! Ön felettébb aranyos.
Cecilia: Ön zavarba hoz. ^^
Mindketten nevettek egy jót, majd egymásba karolva elindultak együtt haza. Amelia tudta, merre van Darkwoodék háza. Az emlegetett nővér néha elkísérte őt haza, ám valamiért tartózkodott ettől az osztálytársától. A megérzései most azt súgták, hogy egy kedves személlyel hozta össze a szerencse, és örült, hogy végre történik vele valami érdekes. Cecilia testének melege, a keze selymessége, és a fiatal lány viselkedése jókedvvel ruházta fel.
Cecilia: Olyan csendes vagy? Valami bánt?
Amelia: Semmi, csak tudod. A nővéred olyan furán bánik velem.
Cecilia: Furán? Mire gondolsz?
Amelia: Megölel, puszilgat, és perverz dolgokat mond nekem.
Cecilia vidám kacajra fakadt.
Cecilia: Azt hittem csak velem csinálja ezt? Nahát kezdek féltékeny lenni.
Amelia: Ez nem vicces. Amúgyis…olyan nehezen barátkozom.
Cecilia: Lehetek én a barátod? ^^
Amelia: Nem is tudom…rendben. Aranyos vagy ^^
Cecilia: Bocsáss meg. A nem-létező látásom annyi gondot okoz mindenkinek.
Amelia: Semmi baj. Most kivételesen jókedvem van. Semmi nem jelenthet problémát.
Cecilia: Örülök.
Időközben elértek a Darkwood házhoz. Nem lehetett eltéveszteni. A sok emeletes betontömb között kilógott ez az ódon kastély. Sok ablakos, cseréptetős, vaskerítétes rezidencia, melyben a gazdag Darkwood család tagjai laktak. Amelia felsegítette Ceciliát a bejárati ajtóig, aki végül kinyitotta azt, így a hazajuttatást sikeresnek könyvelhették el.
Cecilia: Megjöttem!
A kicsi előszoba tele volt zsúfolva kabátokkal, cípőkkel, mintha több száz ember élne itt. Hiába volt még délután, az előtérből induló folyosó a sötét homályba veszett. Nem sokkal arébb nyílott egy ajtó. Kis idő múltán léptek zaját lehetett hallani. Amelia idegesen kémlelt körbe. Libabőrös lett, a hideg futkosott a testén ettől a helytől. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és Cinderella lépett ki rajta. Úgy nézett ki, mint aki bálra készül. Egy fehér kosztüm volt rajta, az arca kisminkelve. Hugával ellentétben ő hagyta hosszúra nőni a haját és duplacopfban hordta.
Cinderella: Szia Hugi! Már megint eltévedtél? ^-^ *ekkor megpillantja Ameliát* Sziaaa! Micsoda szerencsé napom van!
Amelia: Szia Cinderella!
Cecilia elszomorodott.
-Nem értem, hogy történhetett. Nem is eml…
Cinderella: Semmi gond. ^^ Gyere! Felviszlek a szobádba. *Ameliára néz* Te pedig várj meg itt, jó?
Azzal kézen fogta a testvérét és eltünt a folyosón. Amelia kihasználta az időt és körülnézett. Az előszobapolcon különféle szerszámok és szerek foglaltak helyet. Inkább egy műhelyre emlékeztetett mintegy családi előszobára. A fogason egy bőrdzsekit és egy ízléstelen, virágmintás tojássárga kabátot talált. Nem tudta elképzelni, ki hordhat ebben a családban ilyesmit. A cipők még durvábban néztek ki. Egy fekete katonai csizma és a sárga kabáthoz hasonlóan csúnya zöld bakancs. „Talán a barátaié.” Gondolta Amelia. Ám ekkor hirtelen valaki átölelte hátulról, amitől majdhogynem sokkot kapott.
Cinderella: Már vártam a napot, amikor betévedsz ide! ^^
Amelia: Miii…mi…miért?
Cinderella: Annyira szeretnélek megismerni!
Amelia: Komolyan?
Cinderella: Naná! Nem maradsz picit? Éppen teázunk.
Amelia arcára aggodalom ült.
Amelia: Nem is tudom.
Cinderella: Ne félj már! Gyere! ^^
Amelia elmosolyodott és elfogadta osztálytársnője meghívását. Cinderella kinyitotta az előszoba mellett lévő ajtót. Kiderült, hogy egy lejárat a pincébe. Itt szintén nem volt villany, és Cinderella láthatóan nem törődött ezzel. A lépcsők is öregek voltak, akár csak az egész rezidencia. Recsegtek-ropogtak minden egyes foknál. Cinderella kézen fogva levitte a lépcső aljáig, majd ott elengedte Amelia kezét.
Cinderella: Előre kell mennem picit, kövess!
Mondta ám néhány lépés után eltünt a homályban. Amelia nem tudta mit tegyen, csak ment előre, távolról hallotta Cinderella hívogató szavait. A dobozokkal telerakott terem véget ért. Kinyitva egy vasajtót, amin egy apró rés is volt, egy látszólag nagyobb terembe jutott. Hirtelen felkapcsolódott a villany Amelia rémületére. Ám a java mégcsak ekkor jött. Elborzadva látta, hogy a terem tele volt vérrel. A falakra valakik olyan feliratokat írtak, mint „Örök élet” és „Dícsőség Orihalcosnak”. A teremben asztalok álltak apró dobozokkal és orvosi eszközökkel, a falnál ágyak, amelyeknél elhasznált óvszereket vélt felfedezni. Minden tiszta kosz és vér volt. A terem közepén egy fakereszt állt, amely körül különösen sok vér borította a padlót. Amelia remegett félelmében, idegesen kémlelt körbe, azt viszont nem vette észre, hogy a vasajtó lassan kinyílik, és egy sötét árnyék lopakodik mögéje. A terem egyik végéből hörgésre lett figyelmes, ám ekkor hátrafordult egy apró neszre.
-Kyaaaaa!!!!
A vastag baseball ütő lesújtott. Amelia körül elsötétült a világ. Pár óra telhetett el, mire úja magához tért. Erőtlennek, gyengének érezte magát. Szemét nem tudta kinyitni. Első érzése fájdalom volt a fejében, és a két kezéből erős zsibbadás áradt. A tenyerén csordogáló nedvet is érzett. Mindene merev és fáradt volt. Lassan kinyitotta a szemét, és ekkor észrevette, hogy a borzalmas terem közepén függ keresztre feszítve. Emberek egy csoportja azonnal felfigyelt a mocorgására. Tizen lehettek, testüket ki tudta venni az apró fényben, de arcuk ígyis sötétbe borult. Fiúk és lányok állták körbe, kuncogtak, nevetgéltek Amelia rémületén.
-Felébredtél kicsikém?A reggeli sajnos elmarad!
-Nézzétek az arcocskáját! Hát nem bájos?!
-Remek fogás!
-Igazad van. Az előző valahogy olyan savanyú némbernek tünt.
-Csodálatos teste van! Ha engem kérdeztek én szívesen megb…
-CSENDET!
szólt a hátuk mögül egy hang. Gazdája egy magas srác lehetett, de Amelia nem sokat látott belőle. A fájdalom teljesen kikészítette, egyre rosszabbul látott. Azt kívánta, bárcsak otthon lenne és unatkozna az ágyán. Élni akart, úgy hogy mindig. Gondolataiból az érkező alak ragadta ki. Felsőtestén megszámlálhatatlan öv függött, ami egyébként meztelen volt. A kezében korbácsot tartott. Arcán kaján vigyor ült.
-Isten hozott a Pokolban, miss Williams!
Amelia nem válaszolt, csak tehetetlenül várta a további eseményeket. Lelkileg elérte a maximális tűrési határt. Legszívesebben segítségért sikítozott volna, de valamiért egy hang sem hagyta el a száját. Sokkos állapotba került. Egy vérrel és nem-emberi alakokkal teletömött öreg ház pincéjében várja a végzetét keresztre feszítve. Mindenki láthatja testének ártatlanságát, amit még nem ért férfi kéz. Kinyílt már a rózsa, csak lelke nem áll készen még a nagy feladatra. Nem vette észre hogy a fura öltözetű srác közelebb jött hozzá.
-Fekete Hercegnek hívnak. Én feszítettelek fel. Érezd magad megtisztelve.
Szólt a srác, majd megcsókolta Amelia egyik mellbimbóját. Egyszerre volt kellemetlen és kellemes érzés. Amelia megrezzent és halkan felnyögött.
-Ehhhhehehe! Fehér Vámpír! Itt az idő.
E név hallatán a jelenlévők féltérdre ereszkedtek és csend lett a kereszt körül. A kereszthez lépett egy fiatal lány, Amelia rögtön felismerte. Kijöttek a könnyei. Cinderella állt előtte és hangosan vihogni kezdett.
-Te kis hülye! Komolyan elhitted, hogy egy ilyen lúzer alak érdekel engem?
A csoportból többen is kuncogni kezdtek.
Amelia: Miért…csinálod…miért? *folynak a könnyei*
Cinderella: Szükségem van a testedre. Szimplán ezért! Van ötleted Stella miért nem jön már egy hete iskolába?
Amelia: Neee…Stella…
Cinderella: Hihihihihi!!! Gyönyörű vagy, Amelia. Légy büszke, hogy nagy célok érdeben áldoznak fel.
Amelia: Engedj…elmenni…kérlek…mit ártottam?
Cinderella: Nem mehetsz el és nem csináltál semmi rosszat. Rossz helyen voltál, rossz időben. Nem hagyhatom a báránykát menekülni, ha így házhoz jön.
Amelia zokogni kezdett.
Amelia: Se…gít….ség….
Fekete Herceg: Fehér Vámpír! Láss munkához mielőtt magához tér!
Egy nagytermetű lány is felszólalt:
Minél előbb kiszenved annál jobb! Már alig várom! Kiháháháhá!
Cinderella: Kihihi! Ahogy akarjátok!
Térdre ereszkedett, majd elkezdete nyalni Amelia ********. Apró csókokat lehelt rá, belemélyesztette a nyelvét ezekkel apró nyögésekre késztetve áldozatát. A többiek élvezték a műsort. Egy pár félre is vonult az egyik ágyra szeretkezni megindulva a jelenettől. Kis idő múlva nagy mennyiségű testnedv csordogált ki a ***********. A fehér vámpír begyűjtötte egy kristályüvegcsébe. Az áldozat végleg kikészült. Vértől és izzadságtól áztatva meredt rá a lányra, akit barátságos, de furcsa osztálytársának vélt. Most kínozza, bántja, erőszakolja testileg-lelkileg egyaránt egy csoport beteges elméjű társával.
Cinderella: Köszönöm szépen, Amelia. ^^
Amelia: Cecilia tud erről?
Cinderella: Nem igazán. Ő csak egy vak lány, aki a tesóm. Ő hozza ide a lányokat. Azt hiszi szeretetre éhes vagyok és szükségem van barátokra.
Amelia: Alattomos szemét némber vagy…
Cinderella: Hűha! Valaki dühös.
Amelia: Ha bántani mered…Ceciliát…velem gyűlik meg a bajod!
Cinderella: Hihihihihihi!!!
Mindenki kacagni kezdett. Amelia dühében kiszabadította a jobb lábát a kötésből, és arcba rúgta Cinderellát, aki ettől a földre került.
Fekete Herceg: Mit merészelsz!!!!
Üvöltötte és a korbácsával nagyot csapott az áldozat mellkasára. Amelia fájdalmasan felnyögött a húsba hatoló fegyver erejétől. A fehér vámpír közben megsértett méltóságát síratta. Arcán felsérült a bőr és erősen vérzett. Kétségbeesetten elrohant a jobb oldali ajtó felé, ahonnan az állati hang érkezett.
-Nyírjátok ki a ribancot!!!
Kiálltotta. A tömeg vad örjöngésbe kezdett. Táncoltak, botokkal püfölték a földet, üvöltöztek. A nagy termetű lány Ameliához lépett. A Herceg egy fémlánccal erősítette meg a kötést, így már kizárt dolog volt, hogy kiszabaduljon.
-Vörös Hajnal vagyok, a kivégző. Szív vagy lélek?
mondta a nagytermetű lány.
Amelia értetlenül nézett, és csak úgy választ adott.
Amelia: Szív.
Abban a pillanatban szúró érzés hatolt a szívében. Lenézett, és megpillantotta a kést, mely a szívébe fúródott. Vörös Hajnal mosolygott.
-Buta liba. A lélek örökké él, de a szív addig, ameddig át nem döföm. Kiháháháháháhá! Gáááháháháháháháháhá! Hülye liba!!!!
Amelia teste elernyedt, egyre homályosabban látott.
-Cecilia…
szólt halkan. Utolsó kép, amit látott, Cecilia mosolya, a rövid együtt töltött idő. Végtagja megkönnyebbültek. Nem mozdult többé. Meghalt. Szemei meredtek a semmibe.
Vörös Hajnal: Mekkora egy lúzer ringyó! Megbízott Cinderellában! Gááááhhhhháháháháhhá!!!!
Fekete Herceg: Szemtelen nyomoronc! *korbácsolja a holttestet*
Vörös Hajnal leszedte a lányt a keresztről, és elkezdte ütlegelni egy ütővel.
-Nesze, TE ostoba!!! Kiháháháháháháháháhá!!!!!!!
A többi alak rugdosta, a fejére léptek többen is, leköpték. A saját vérével ráírták hátára, hogy „buta liba”. Ruháit és táskáját szanaszét tépték, majd vele együtt kihajították a sikátorba. Megrázó látvány volt. Az élettel játszó emberek…emberek??? játékbabaként bántak a tiszta szívvel, amelyet aztán eldobtak, elhajítottak örökre.